„Akkor tudok” – Közel húsz év a webfejlesztés változó világában

Egy oldal a barátainknak

A web világával másképp találkoztam. Tizenhat évesen sokat jártunk el a barátaimmal, rendszerint nagy társaságban, és a közös programokon rengeteg fénykép készült. Szerettünk volna egy helyet, ahol ezeket mindenki megnézheti, ezért nekifogtam az első weboldalamnak.

A Microsoft FrontPage, az Expression Web és az Adobe Dreamweaver környékén kezdtem ismerkedni a webkészítéssel. A képeket egyesével töltöttem fel, és külön-külön linkeltem be őket. Ma már elég körülményesnek hangzik, de akkor ez is hozzátartozott ahhoz, hogy legyen egy saját oldalunk. Közben egyre jobban érdekelt, hogyan működik az egész, és szívesen foglalkoztam vele akkor is, ha valamit többször kellett megpróbálnom.

„Ja, akkor tudok.”

Tizenkilenc éves koromban egy ismerősöm mesélte, hogy szeretne egy weboldalt a cégének, és keres valakit, aki elkészítené. Megkérdezte, értek-e hozzá, vagy ismerek-e valakit, aki elvállalná. Körülbelül ötvenezer forintot tudna fizetni érte, mire én rávágtam: „Ja, akkor tudok.”

Ma is mosolygok ezen. Addigra már próbálkoztam weboldalakkal, de egy cég oldalát elkészíteni azért más feladat volt, mint a barátaink fényképeit feltölteni. A lelkesedés megvolt hozzá, a hiányzó tudást pedig menet közben kellett megszereznem.

Hamar jöttek az első nehézségek. Tárhelyet kellett választani, domainnevet foglalni — akkor ezt még papíron intéztük —, és egyeztetni arról, pontosan milyen oldal készüljön. Ezeket ugyanúgy tanultam, mint magát a webkészítést: utánanéztem annak, amit nem ismertem, próbálkoztam, és javítottam, ami nem sikerült. Már valaki más számított az elkészült munkára, én pedig szerettem volna jól megcsinálni.

Amikor még minden mozgott

Az akkori webnek egészen más hangulata volt. Erős színek, mozgó feliratok, Flash-animációk töltötték meg az oldalakat, néha még zene is indult a háttérben. Szerettük kipróbálni, mire képesek az eszközök, és egy-egy látványos megoldás önmagában is izgalmasnak számított.

Idővel fontosabb lett, hogy a látogató gyorsan megtalálja, amit keres, ne kelljen várnia a betöltésre, és telefonon is kényelmesen használhassa az oldalt. A tulajdonosok maguk szerették volna szerkeszteni a tartalmaikat, így a Joomla és a WordPress köré épülő oldalak is egyre nagyobb szerepet kaptak a munkámban.

Később webáruházak, foglalási rendszerek és egyedi üzleti szoftverek következtek. Ezeknél már jogosultságokat, adatkapcsolatokat és teljes folyamatokat kellett átgondolni. Egy elveszett rendelésnek vagy hibás foglalásnak valódi következménye van, ezért egyre többet kellett megértenem abból is, hogyan dolgoznak az ügyfeleim.

Egy foglalási felület például elsőre néhány mezőnek és egy naptárnak látszik. A háttérben viszont azt is el kell dönteni, mi történjen, ha ketten egyszerre választják ugyanazt az időpontot, nem sikerül a fizetés, vagy az ügyfél később módosítani szeretne. Az ilyen kérdéseknél derül ki, mennyire gondoltuk végig a rendszert. Attól, hogy egy felület egyszerűnek tűnik, a mögötte működő rendszer még alapos tervezést igényel.

Közben nekem is tanulnom kellett

Ahogy változott a web, újabb és újabb eszközöket kellett megtanulnom. Többször hallottuk azt is, hogy fejlesztőkre hamarosan már nem lesz szükség: előbb a sablonok, később a vizuális oldalszerkesztők ígérték, hogy bárki elkészítheti a saját oldalát. Sok feladat valóban egyszerűbb lett, az ügyfelek viszont egyre összetettebb igényekkel érkeztek.

Össze kellett kötni a rendszereiket, egyedi működést kialakítani, vagy továbbfejleszteni valamit, amit időközben kinőttek. Ehhez új eszközök kellettek, néha pedig el kellett engedni egy jól megszokott megoldást. Nem mindig volt könnyű újra kezdőnek lenni valamiben, de a korábbi tapasztalat ilyenkor sem veszett el: könnyebb volt felismerni, mire kell rákérdezni, és hol lehet később probléma.

Ma egy technológia kiválasztásakor azt is mérlegelem, hogyan lehet majd karbantartani és bővíteni a rendszert. Egy bevált megoldás sokszor többet ér, mint egy újdonság, amelyhez később nehéz szakembert találni. Fontos, hogy a kód és a döntések háttere évek múlva is érthető maradjon, és szükség esetén más fejlesztő is át tudja venni a munkát.

Ugyanígy a tesztelés, a biztonság és a mentések sem maradhatnak az átadás előtti utolsó napra. A tervezéshez hozzátartozik, ki férhet hozzá az adatokhoz, hogyan ellenőrizzük a fontos folyamatokat, és miből állítható helyre a rendszer, ha baj történik. Az ügyfél ebből jó esetben keveset lát, a mindennapi működése mégis ezekre is támaszkodik.

Amit mindig fontosnak tartottam

Az ügyfeleimmel mindig igyekeztem őszintén beszélni. Ha egy kérésnél jobb megoldást láttam, elmondtam, akkor is, ha könnyebb lett volna egyszerűen elkészíteni azt, amit kértek. Nem tudnék jó szívvel dolgozni valamin, amiről közben azt gondolom, hogy nem lesz igazán hasznos.

Ehhez előbb meg kell értenem, mire van szükségük. A saját vállalkozását az ügyfél ismeri, én pedig a fejlesztésben szerzett tapasztalatomat teszem hozzá. Van, amikor egy új funkció segít, máskor inkább a meglévő folyamatot érdemes egyszerűsíteni. Ezeket szeretem együtt végiggondolni, mielőtt nekifogunk a munkának.

Minden projektet úgy kezelek, mintha magamnak készíteném. Szeretném, hogy valóban működjön, könnyebb legyen tőle az ügyfélnek, és később is lehessen rá építeni. Ez néha azt jelenti, hogy kisebb első változatot javaslok: készüljön el jól az, amire most szükség van, és a használat tapasztalatai alapján döntsünk a folytatásról. Így kisebb az esélye, hogy időt és pénzt költünk valamire, amit végül senki sem használ.

Akikkel évek óta együtt dolgozom

Vannak ügyfeleim, akikkel hét, nyolc, sőt tíz éve dolgozunk együtt, és erre különösen büszke vagyok. Ennyi idő alatt sok minden változik egy vállalkozásban és az ember életében is. Voltak nehezebb, átmeneti időszakok, amikor kölcsönösen segítettük egymást; ezek az évek emberileg is fontosak nekem.

Egy régi ügyféllel már nem kell mindent elölről kezdeni. Ismerem a rendszerét és a korábbi döntéseink hátterét, ő pedig tudja, hogy elmondom, ha valamivel nem értek egyet. Jó érzés így leülni a következő feladathoz, és azt látni, hogy amit együtt felépítettünk, továbbra is része a vállalkozása életének.

Most egy újabb változás előtt

Van egy mondat, amely régóta közel áll hozzám: „Everything is possible. The impossible just takes longer.” Vagyis: minden lehetséges, a lehetetlen csak tovább tart. A munkámban és az életemben is sokszor segített ez a hozzáállás. Szeretek utánajárni annak, hogyan lehet valamit megoldani, még akkor is, ha elsőre nem látom az odavezető utat.

Most az AI hozott új lehetőségeket, és vele együtt új kérdéseket is. Használom a munkámban, de azt is megértem, aki már elfáradt az állandó tanulásban. Közel húsz év után is ismerős az érzés, amikor egy új eszköz miatt megint át kell gondolnunk azt, amiben addig biztosak voltunk.